Kihívásaim
Ha túl kevés az adat, az hibás döntések meghozatalához vezethet. Néha azonban az sem jó, ha túl sok adat áll rendelkezésre, mert ha túlzottan sok adatforrás között kell eligazodnia, akkor hamar elsodorhatja az információk áradata. Bonyodalmas és időigényes lehet, ha a szükséges lényegi információkat ki kell szűrni az összes adat közül a megfelelő döntések meghozatalához.
Ha pedig végre sikerül kialakítani a megfelelő információs bázist, gondoskodni kell arról is, hogy minden címzett számára egyidejűleg legyenek elérhetők a jelentések – ideális esetben kifejezetten a vállalatára szabott standard jelentések, valamint egyedi jelentések, elemzések és dashboardok formájában is. Ráadásul minden vállalatnál máshogyan előkészített és megjelenített adatokra van szükség.
Mi viszont gondoskodni tudunk minderről.
Hogyan kapok támogatást
Gondoljon bele, milyen nagyszerű lenne, ha vállalata egy olyan rendszert vezethetne be, amellyel értékes háttérinformációkhoz juthatna a tevékenységével kapcsolatos minden információ és mérőszám tekintetében anélkül, hogy ehhez SQL-programozási ismeretekre lenne szükség. Egy kifejezetten az Ön igényeire szabott, egyedi kialakítású, skálázható megoldás segítségével vállalata jövője könnyedén vehetne ilyen irányt. Ezáltal biztosítani tudná, hogy az információk mindig naprakészek, megbízhatók és mindenki számára hozzáférhetők legyenek.
Munkatársai könnyedén hozzáférhetnének az egyes területekhez – például a pénzügyhöz, a költségelszámoláshoz, az értékesítési rendelésekhez, a kintlévőségkezeléshez, a szállítási számlákhoz és a beszerzéshez tartozó adatokhoz, valamint minden fő teljesítménymutatóhoz, és az ezekkel kapcsolatos feladatokat egyszerűbben intézhetnék. Könnyedén lehetne integrálni a külső adatforrásokat, és a többféle devizanemet is közvetlenül egységesítené a rendszer.
A COSMO Analytics for Power BI BC (Business Central) egy kifejezetten az Ön igényeire szabható megoldás. A Power BI programcsomag moduláris szerkezetének köszönhetően Ön dönti el, hogy milyen területeket szeretne lefedni – illetve, hogy hogyan és kivel osztaná meg az adatokat.
Az én előnyeim
A Microsoft Power BI BC beállításai rendkívül gyorsan konfigurálhatók, a betanítás pedig kifejezetten egyszerű. Már az első pillanattól kezdve értékes háttérinformációkkal gazdagodhat a tevékenységével kapcsolatos összes fontosabb adat és mutató tekintetében. A Microsoft Power BI és az Excel közötti választási lehetőség még rugalmasabb használatot tesz lehetővé. A COSMO Analytics for Power BI (Business Central) segítségével a jelentések pár perc alatt létrehozhatók és megoszthatók a többi felhasználóval.
A könnyen használható megoldás az összes jelentéskészítési és analitikai igényt kielégíti – egyaránt lehetővé téve az adatok előkészítését, automatizálását és modellezését. A funkciók széles választékából válogatva, rugalmasan hozzáigazíthatja a rendszert a piaci igények aktuális és jövőbeli alakulásához. A rendszer megfelelő programozásával a teljes vállalatra kiterjedő adatmodell (egyedüli hiteles információforrás) és egy egységes adatbázis hozható létre a jelentések minden címzettje számára. Az egységes kialakításnak köszönhetően pedig pontosabb áttekintés kapható.
Különböző termékismeretek megszerzése
Azonnal használható megoldás
- Automatizált adatátvitel az ERP rendszerből
- Az egyes megoldás-összetevők egyszerűen konfigurálhatók
- Az első eredmények azonnal elemezhetők
Használatra kész adatelemzési megoldás fix áron
Az Ön vállalkozására szabva
- Moduláris, egyenként kiválasztható megoldás-összetevők
- Bármikor könnyedén bővíthető és skálázható kialakítás
- Önkiszolgáló és a vállalat egészére kiterjedő analitikai funkciók
Alkotóelemenként külön-külön is bővíthető
Átlátható árképzési modell
- Árlista a funkcionális és technikai megoldási modulokhoz
- Eleve az Office programcsomag részét képező Power BI licencek
- Beszállítói függőség helyett, tudásfejlesztés házon belül
Gazdasági kockázatok minimalizálása
Jellemzők
- az értékesítéssel kapcsolatos KPI-mutatók
- a raktározással és logisztikával kapcsolatos KPI-mutatók
- a beszerzéssel kapcsolatos KPI-mutatók
- a pénzügyekkel kapcsolatos KPI-mutatók
- projektekkel kapcsolatos KPI-mutatók
- a termeléssel kapcsolatos KPI-mutatók